A leghírhedtebb maffiózók nyomában

A leghírhedtebb maffiózók nyomában

Colin McLaren, az egykori detektív és beépített zsaru ered törvényszéki bizonyítékok, kriminálpszichológia és személyes tapasztalatok felhasználásával hat alvilági fejes nyomába a Maffia gyilkosok című hatrészes bűnügyi dokuszériában, amely november 22-től minden szerdán este 21:00-kor fut a Viasat Explore műsorán, hogy bemutassa a New York-i klánok hat ikonikus alakjának felemelkedését, szárnyalását és bukását. Cikkünkben róluk árulunk el néhány izgalmas, meglepő vagy éppenséggel rémületes érdekességet!

  1. John Gotti majdnem mindent megúszott: a becenevét is innen kapta. A hírhedt Gottit sokan Don Teflonként emlegették, mivel egyszerűen nem „ragadtak rá” a vádak, pedig a 80-as években számos nagyformátumú pert próbáltak a nyakába varrni. Még azt is megúszta, hogy úgy állt a New York-i öt nagy család egyike, a Gambinók élére, hogy megölette annak korábbi vezetőjét, Paul Castellanót. A fejest végül 1992-ben ítélték el többek között öt gyilkosságért, és a börtönben halt meg 2002 júniusában.
  2. Sammy Gravano, a Bika nyomta fel Gottit. A brutalitásáról és robusztus kiállásáról ismert Sammy Gavano több évtizeden át szolgálta a Gambinókat, Castellano meggyilkolását követően ő lett John Gotti egyik jobbkeze is. Főnökével akkor fordult szembe, mikor az FBI lejátszott neki egy felvételt, amiben Gotti veszett kutyának nevezi őt, aki a saját érdekében gyilkol. Gravano úgy érezte, hogy Gotti elárulta őt, ezért vállalta, hogy bíróság elé áll, ahol aztán többek között 19 olyan gyilkosságról számolt be, melynek nyomán közel 40 maffiózót ítélhettek el – Gottival egyetemben.
  3. Carmine Persico 46 éven át volt maffiafőnök, ebből 32 évet rácsok mögött töltött. Persicót, a Kígyót már 17 évesen gyilkossággal vádolták meg, 40 évesen pedig már a Colombo család feje volt. Mikor 1986-ban 139 évre ítélték zsarolási vádak miatt, már többször megjárta a börtönt, és olyan kapcsolati hálót épített ki magának, hogy a rácsok sem akadályozták meg abban, hogy irányítsa családját. Egészen a 2009-ben bekövetkezett haláláig ő vezette a Colombo famíliát, igaz, egy idő után már csak névleg.
  4. Anthony Casso olyan paranoiás volt, hogy állítólag közel 100 emberrel végzett. A Lucchese család egyik kisfőnökeként Anthony Casso volt New York egyik legkegyetlenebb bérgyilkosa. A maffiatörvényekkel nem törődve ártatlan civileket is simán megölt, csak mert azt hitte róluk, hogy besúgók, és Casso gyűlölte a besúgókat. A sors iróniája, hogy végül ő is besúgó lett, ennek ellenére közel 500 évnyi börtönbüntetésre ítéljék: rácsok között halt meg 2020-ban, méghozzá a Covid következtében.
  5. Henry Hill, a bujkálásban lévő gengszter a Nagymenők hatására fedte fel valódi kilétét. Henry Hill, aki szintén kapcsolatban állt a Lucchese családdal, 1980-ban állt a tanúk padjára, hogy bűntársai ellen valljon és ezzel megússzon egy hosszú börtönbüntetést. Ezt követően az FBI felvette őt a tanúvédelmi programjába, melynek keretében egészen az 1990-es Nagymenők bemutatásáig rejtőzködött. Az életét taglaló Oscar-díjas filmre viszont olyan büszke volt, hogy nem tudta megállni, hogy felfedje valódi kilétét, ezért az FBI kivette őt a programból.
  6. Vincent Gigante beszámíthatatlannak tettette magát, hogy ne ítéljék el. A Genovese bűnözőklán fejeként az egykori félnehézsúlyú bokszoló Vincent Gigante 1990-ben pizsamában és fürdőköpenyben jelent meg a vádemelésén, a védője pedig azt állította, hogy szellemileg sérült, ezért ezt követően hét éven át folytak a jogi csatározások a tárgyalásra való alkalmasságáról. Hiába vallotta azt Sammy Gavano, a Bika, hogy Gigante beszámítható, ügyvédei pszichiáterek tanúvallomásaival azt bizonygatták, hogy a maffiavezért hallucinációk gyötrik és demenciában szenved. Végül 1997-ben egy újabb tárgyaláson – amin kerekesszékben jelent meg – beszámíthatónak nyilvánították és 12 évre ítélték.

A Maffia gyilkosok Colin McLarennel még számos titkot árul el a fenti enigmatikus figurákról, akik központi szerepet töltöttek be az öt New Yorki bűnözőklán irányításában: gátlástalanul loptak, csaltak, hazudtak, zsaroltak és gyilkoltak, hogy hatalmukat kiterjesszék. Az ő sötét, egyben lenyűgöző világukba enged bepillantást ez a hatrészes sorozat – a Viasat Explore műsorán.