Blog

Elhagyatott járgányok nyomában: Milyen kincseket rejt a végtelen vidék Nyugat-Ausztráliában?

GT és Dave, a két autómániás szaki nyakába veszi Nyugat-Ausztráliát, hogy az istenháta mögött elfeledett kincsekre bukkanjanak, amiket aztán jó pénzért felvásárolnak és felújítanak. Kalandjaikat a Veteránautó-vadászok című sorozatban követhetjük nyomon, ami november 5-én startol el a Viasat Explore műsorán. Cikkünkben vetünk egy pillantást arra, hogy milyen csodákra bukkantak utazásaik során – és itt most nem csak az autókra gondolunk.

Nem egy átlagos tuningműsor

Autók felújításával, feltuningolásával foglalkozó műsorokkal lassan Dunát lehetne rekeszteni, és ezt Nathan Gibbs, a Veteránautó-vadászok showrunnere is tudja, aki a sorozat felvétele során teljesen beleszeretett a Közép-Nyugat kocsmáiba, benzinkutjaiba, a vörös porba és a sziklákba. Gibbs, aki korábban olyan sikersorozatokon dolgozott, mint a Big Brother, egyértelműen az ausztrál vidéki turizmus fellendülését várja a sorozat nézőinek körében. A széria azonban nem egy utazós show. GT és Dave olyan elfeledett vagy elhagyatott járgányok nyomába ered benne, melyek nem ritkán már a világ összes útjáról eltűntek, ráadásul a nyugat-ausztrál időjárási viszonyoknak köszönhetően ezek a verdák viszonylag jó állapotban maradtak fent az évek, évtizedek során.

Nem mintha azonnal forgalomba lehetne állítani őket. Sőt, GT-nek és Dave-nek különösen nagy fejfájást okozott, hogy a rendelkezésre álló szűkös keretből kigazdálkodják, hogy mit vásárolhatnak meg és újíthatnak fel, ugyanakkor a matekozásba azt is belekalkulálták, hogy a felújított verdákat el is adhatták, ezzel némi profithoz jutva. Ezért aztán a producerek már jó előre feladtak hirdetéseket, melyben régi autókat, motorbicikliket, sőt, traktorokat kerestek, a szakik pedig keresztül-kasul utaztak Nyugat-Ausztriát a legjobb kincsek nyomában.

Kereken guruló kincsek és az ő történeteik

És hogy milyen ritkaságokra bukkantak? Az epizódok során GT és Dave összesen húsz járgányra tett szert, ezek pedig a világ minden tájáról származnak – az USA-ból, Japánból vagy éppenséggel Európából. Ezek között pedig akadt egy-két igen lepukkant állapotban lévő: egy gyakorlatilag csak félig megmaradt, rozsdaette Mini Mokét például úgy kicsinosítottak, hogy szebben nézett ki, mint új korában, de kezelésbe vettek egy olyan 1977-es Datsunt is, amire korábbi gazdája valamiért egy vasból készült „szájkosarat” szerelt. Ne kérdezzék, miért.

GT és Dave kezei között megfordult egy 1957-es BMW Neue Klasse, amit a bokrok közül halásztak ki, egy 1959-es fekete Chrysler Imperial Crown, ami hathatós közreműködésüknek köszönhetően az eredeti – türkiz – színében pompázhatott, de kezelésbe vettek egy 1975-ös bogárhátút, egy 1977-es Cabrio Mercedest meg egy 1968-as Volvo kupét, melyet a restauráció során egy gyönyörű vörös-bézs belsővel láttak el.

A sorozat azonban nem csak porlepte belső égésű motorokról, kikopott bőrülésekről és lepattogzott zománcról szól majd: a felújítás során megismerhetjük a különleges járművek történetét, meg azt is, hogy kerültek oda az isten háta mögé, mindezt pedig őszinte, humoros tálalásban.

Gibbs szerint az emberek imádni fogják a Veteránautó-vadászokat, amely nem csupán a járművek felkutatásának, megvásárlásának és felújításának izgalmait mutatja be könnyed stílusban, de a Nyugat-Ausztráliáról is olyan képet fest, hogy az ember legszívesebben máris csomagolna, hogy a saját szemével lássa azt. Ahogy azt az egyik ilyen verda korábbi tulajdonosa mondta: ez a sorozat „úgy feltüzeli majd a fiatalokat, hogy amint ennek a COVID-izének vége lesz, azonnal ellátogatnak hozzánk.”

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Veteránautó-vadászok

Az autórajongó GT és Dave útra kelt, hogy elhagyott vagy elfeledett klasszikus gépkocsikra – valamint más fontos eseményekre – leljenek, és komoly nyereség reményében folytassanak adásvételt. Útjuk során megismerhették Ausztrália nyugati részének távoli elhagyott vidékét, de a cél nem a városnézés – mivel saját pénzüket kockáztatják, a tétek nem is lehetnének magasabbak, miközben a fiúk eldöntik, melyik autót veszik meg és mennyit költenek rá. A sorozat részeiben 20 egyesült államokbeli, japán, brit és európai klasszikus autót fedeznek fel és állítanak helyre.

Kapcsolódó műsorok