Blog

Halászat Izlandon

December 6-án, este 20:00-kor a harmadik évadával tér vissza a Jégvikingek a Viasat Explore műsorára, hogy újabb hidegrázós bepillantást nyújtson a jéghalászat kihívásaiba. Ezúttal a kanadai Winnipeg-tavon folytatott munkálatok mellett a sorozat középpontjában álló Kristjanson család átugrik Izlandra is, hogy megismerkedjen a saját viking gyökereivel és hogy tanuljon egy-két régi, de még ma is használható trükköt.

Nem túlzás azt állítani, hogy Izland gazdaságának évezredek óta a halászat az egyik legfontosabb ágazata: egy 2013-as adat szerint az izlandi export 40%-a, úgy általában pedig a GDP 12%-a halászatból származik, és minden huszadik munkás ebben az ágazatban dolgozik. Egy izlandi halászra átlagosan 150 tonna hal kifogása jut, ez messze a legnagyobb a világon. Izlandot sekély tengerek és különböző óceáni áramlatok övezik, ami lehetővé tette, hogy gazdag tengeri élővilág alakuljon ki körülötte, ráadásul ez az élővilág szezonálisan változik.

Izland 200 mérföldes körzetében több mint 200 halfajtát azonosítottak, ezek nagyja a melegebb vizeket kedveli, és csak néhány származik a sarki tengerekből. A mintegy 230 halfajtából 25-öt halásznak emberi fogyasztásra: ezek közül is magasan kiemelkedik a tőkehal és a hering.

A 15. századig az izlandiak többnyire csak saját fogyasztásra halásztak, ám amikor a középkorban fellendült az európai kereslet a szárított tőkehal iránt, az export is beindult, mi több, a hal rövid időn belül a legfőbb exportcikké vált. Az izlandi halászok több mint ezer éven át – egészen a 20. század elejéig – kis, nyitott evezőscsónakokat használtak halászatra, melyek mérete a kétszemélyestől a tizenkét személyesig terjedt. Ezek a csónakok háló kivetésére nem voltak alkalmasak, így a zsákmányt kézi horgokkal ejtették el. A viharos szélnek és a háborgó tengernek hála a halászat folytonos életveszélyben zajlott. Az elemek ellen bőrből készült ruházattal védekeztek, de a kihűlés és a hajótörés így is konstans veszélyforrásnak számított.

A Jégvikingek ma már más, de csöppet sem ártalmatlanabb veszélyeknek vannak kitéve. Szerencsére az izlandi halászat a 20. században gépesítve lett, ugyanakkor az évszázadokon át szerzett tapasztalat ma sem múlt el nyom nélkül: néhány tipp és trükk a Jégvikingek 3. évadában is visszaköszön majd – a Viasat Explore műsorán.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Jégvikingek

A Jégvikingek című sorozat a Winnipeg-tavon folytatott kereskedelmi jéghalászat rejtelmeibe vezet, és bemutatja a vadonban átélt kalandokat. Az új évadban a Kristjanson-család Izlandra utazik, ahol megismerkedhet az ősi gyökerekkel és régi halászati módszerekkel egyaránt. Az ott töltött idő alatt átérzik a viking szellemiséget, amely egyébként a legjobb fogásokhoz segíti őket. Hazatérésük után viszont szembesülniük kell a ténnyel: hálóikat szinte lehetetlenség vízbe juttatni. Ki kell tartaniuk és küzdeniük, hiszen családi halászhelyüket bármikor elfoglalhatják mások.

Kapcsolódó műsorok