Blog

A zafír nyomában: bemutatkoznak az ausztrál drágakővadászok

November 3-án, este 20 órakor startol el a Viasat Explore műsorán az Ausztrál drágakővadászok című dokuszéria, amelyben öt bányászcsapat fáradhatatlanul kutat zafírok után az ausztrál Queensland középső részén. Munkájukat extrém időjárási körülmények és más kihívások fenyegetik, ez a sorozat pedig azt mutatja be, mennyit kell küzdeni egy-egy kőért, és mekkora győzelem az, ha egyszer sikerül kézbe venni azt.

Ian Withnall, a hatrészes sorozat rendezője szerint semmihez se mérhető az az érzés, amikor az ember először pillant rá arra a zafírra, amint az imént sikerült kiemelnie földalatti rejtekhelyéről. „Egy magával ragadó kő [van a kezedben], amin táncot járnak a színek és a fény, ami a föld mélyén született egy vulkánból egy ősi folyó által megtisztítva, 65 millió éven át odalent pihenve, csak rád várva” – próbálta összefoglalni a rendező azt a pillanatot, amely az Ausztrál drágakővadászok öt bányászcsapatát vezérli.

A sorozat Rubyvale-ben forgott, amit Drágakőföldekként is ismernek. Whitinall szerint elképesztő atmoszféra lengi be ezt a vidéket, ami leginkább a soha véget nem érő kincsvadászatból árad. Lehet, hogy a veszélyek és a kihívások valósak, de a megszerezhető kincsek is azok. Stephen Waller producer azt is elárulta, hogy a világ zafírtermelésének 70%-át ez a vidék produkálja, amit a helyiek nem véletlenül hívnak „a vadnyugatnak”.

De nem csupán a helyszín karakteres, hanem a bányászok maguk is, kik különböző módszerekkel termelik ki a köveket (vannak, akik földalatti járatokat ásnak, mások nyitott tárnákkal dolgoznak). Annak ellenére, hogy olyan környezeti elemekkel kell megküzdeniük, mint az extrém hőség vagy a tárnákat pillaantok alatt elöntő, semmiből leszakadó zivatarok, és hogy van köztük olyan, aki ezen a vidéken született, megint mások a modern világ kihívásai elől menekültek ebbe a kihívásos szakmába, szorosan összeköti őket a szenvedély, hogy megtalálják a lehető legnagyobb követ. „Annak ellenére, hogy elképesztően szokatlan életet élnek, hihetetlenül megbízhatóak és leleményesek, továbbá az egyik legkeményebben dolgozó emberek, akikkel valaha is találkoztam” – nyilatkozta a rendező a drágakővadászokról, majd így folytatta: „A humorérzékük és a kiapadhatatlan optimizmusuk az életük minden területére kihat, és ahogy képesek felülkerekedni minden kihíváson és csalódáson, abból mindnyájan csak tanulhatunk” – kizárólag a Viasat Explore műsorán.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Ausztrál drágakővadászok

A Bontások Ausztráliában alkotói most egy új dokureality-t hoznak a Viasat Explore csatornára. Az Ausztrál drágakővadászok Queensland középső részére, a zafírvadászok elképesztő világába kalauzolja a nézőket. A csodálatos természeti vidéken extrém időjárással, veszélyekkel, hatalmas gépekkel és kockázatos küldetésekkel kell megküzdenie mindenkinek, aki zafírra akar lelni. Az öt bányászcsapat egyedi módon dolgozik: vannak, akik föld alatti járatokat ásnak, mások nyitott bányákat alakítanak ki földbe vájt aknákkal. Vajon melyik módszerrel lehet hatékonyabban nagy mennyiségű drágakőre találni?

Kapcsolódó műsorok