Blog

10 elképesztő tény, amit nem biztos, hogy tudott a Crossrailről, London 120km hosszú új vasútvonaláról

Több mint 10 éve készül, és teljes egészében csak 2023-ban kerül átadásra a néhai Erzsébet királynőről elnevezett Elizabeth Line, ez az összesen 120km hosszú földalatti vasútvonal, amellyel sokkal gyorsabban és olcsóbban lehet kijutni a Heathrow repülőtérre, mint eddig. A több mint tízezer mérnök és munkás közreműködésével, közel 19 milliárd fontból épült vonal átadását követi nyomon A tizenöt milliárd fontos vasút: Az ünnepélyes megnyitás című kétrészes dokumentumfilm, amelynek első része október 12-én és 19-én este 20:00-kor mutatkozik be a Viasat Explore műsorán. Cikkünkben összegyűjtöttünk tíz elképesztő részletet a Crossrail vasútvonalról.

  1. A Crossrail tervével először bő 80 éve, 1941-ben állt elő egy bizonyos George Down nevű mérnök, méghozzá egy újságcikkben, amiben azt javasolta, kössék össze a Paddington és a Liverpool Street állomásait. A II. világháború végét követően a terve ismét napirendre került, de végül nem valósították meg – részben azért, mert a londoni földalatti még nem volt állami kézben.
  2. A bő tíz éve épülő, a London melletti Readingtől Shenfieldig tartó, 120km hosszú földalatti vasútvonal előreláthatólag évi 200 millió utast fog szállítani, amennyiben 2023-ban már teljes vonalon üzemel.
  3. Jelenleg három különálló vonalként funkcionál, melynek középső szakaszán most óránként 12 vonat közlekedik, jövő májusban viszont, mikor a tervek szerint a teljes vonal összefonódik, már 70 db, fejenként 1500 utas szállítására alkalmas vonat fog közlekedni rajta.
  4. Volt úgy, hogy egyszerre 10 000 ember dolgozott a Crossrailen, méghozzá 40 különböző építkezési helyszínen. 2017-ig bezárólag is már több mint 100 millió munkaórát öltek bele a projektbe.
  5. 41 megállója van, ezek közül tízet csak a kedvéért építették, a többit pedig felújították. Mivel a Crossrailon haladó vonatok hossza 200 méter – azaz kétszer olyan hosszúak, mint egy normál metrószerelvény –, ezért az új megállók hosszabbak és nagyobbak a szokásosnál: ahogy a Railway Traveller forgalmazott, olyanok, mint a katedrálisok. Mindegyik önálló dizájnnal rendelkezik, melyek utalnak arra, hogy a város mely részén találhatók.
  6. A mérnököknek 42 kilométernyi új alagutat kellett fúrniuk a járathoz, mindezt úgy, hogy a vasútvonal fölött húzódó mintegy 175 000 épület közül egyiknek se sérüljön a talpazata. A Tottenham Court Road alatt olyan szűkösek voltak a lehetőségek, hogy a Crossrailt és a Northern Line-t mindössze 85cm választja el egymástól.
  7. Az alagútfúrás egy brutális tömegsírt tárt fel a Liverpool Street alatt, melyben több mint 3 000 csontvázat találtak. Az archeológusok kimutatták, hogy a területet az 1500-as évek közepétől közel 200 éven át használták tömegsírként, és többnyire azokat a vidékről bevándorló fiatalokat temették ide, akik áldozatul estek a város rossz higiéniai körülményeinek, betegségeinek és a járványoknak.
  8. A Crossrailt a néhai Erzsébet királynő nyitotta meg 2022. május 24-én, és ő lett a névadója is, de nem a megnyitó alkalmából, hanem mert 2022-ben volt uralkodásának 70. évfordulója. A Crossrail, avagy a „keresztvasút” elnevezés egyébként arra utal, hogy a járat nyugat-keleti irányban keresztülvág Londonon, illetve London alatt.
  9. Bármennyire meglepően hangzik, a Crossrailnek köszönhetően egy természetvédelmi terület is létesül, egészen pontosan Essexben, ahol a vasútvonal kisásása során kitermelt 4,5 millió tonnányi földdel és sárral töltenek fel egy 1500 hektárnyi területet, amit az 1930-as évek óta földművelésre használnak, azt megelőzően viszont egy természetes mocsár volt: ennek helyreállításától azt remélik a szakértők, hogy visszacsalják azokat a madarakat, amelyek rég elköltöztek innen.
  10. Az építkezési iparágban dolgozóknak mindössze 20%-a nő, ezzel szemben a Crossrail munkálatait 33%-ban nők végezték.

A számítások szerint a Crossrailnek köszönhetően 10%-kal meg fog nőni a vasúti forgalom Londonban, ami óriási mértékben tehermentesíti majd az autóutakat a fővárosban, tehát nem túlzás azt állítani, hogy az ország történetének egyik legfontosabb építkezési vállalkozásáról van szó, melynek utolsó szakaszát mutatja be A tizenöt milliárd fontos vasút: Az ünnepélyes megnyitás című kétrészes dokumentumfilm – a Viasat Explore műsorán.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

A tizenöt milliárd fontos vasút: Az ünnepélyes megnyitás

A Viasat Explore legújabb kétrészes dokumentumfilmjében egy több mint tízezer mérnökből és építőmunkásból álló csapat nyomában forognak a kamerák. A szakemberek egy vadonatúj, 120 km hosszúságú földalatti vasútvonal – a II. Erzsébet királynőről elnevezett Crossrail, amely London belvárosa és a reptér között közlekedik – felépítésén dolgoznak a város alatt. A tizenöt milliárd fontba kerülő és tíz évig tartó építkezés Európa legnagyobb mérnöki projektje, amelynek izgalmas világába most már az érdeklődő nézők is betekinthetnek.

Kapcsolódó műsorok