Blog

Masszív létesítmények, még masszívabb hibák

A Hatalmas mérnöki hibák 4. évadában – amely március 16-án, este 20:00-kor startol el a Viasat Explore műsorán – ismét bebizonyosodik, hogy az emberek hibáznak. Csakhogy néha ezeknek a hibáknak köszönhetően hidak omlanak össze, autópályák szakadnak szét, és olyan létesítmények kerülnek veszélybe, mint az a svéd stadion, ahol Bruce Springsteen lépett fel. A Hatalmas mérnöki hibák csapata pedig szakértők bevonásával próbálja meg kibogozni, hogy mi siklott félre. Lássunk néhány kirívó példát!

Bruce Springsteen szétveri a házat!

Bruce Springsteen karrierjének addigi legnagyobb turnéjára indult 1985-ben. A Főnök a göteborgi Ullevi stadionban nem egy, hanem mindjárt két koncertet is tartott, aminek aztán majdnem tragédia lett a vége. Az egyik fellépésen nagyjából 65.000 ember énekelte együtt a Born in the USA taktusait: ennél nagyobb tömeget az Ullevi még soha nem látott, ráadásul a nézők együtt ugrándoztak a zene ritmusára, amitől az aréna is remegni kezdett… aztán hullámozni. Korabeli szemtanúk azt vették észre, hogy a tetőszerkezet nagyjából egyméteres kilengéssel hullámzott. A résztvevők olyan nagy mozgást generáltak, hogy az Arénától párszáz méterre lévő lakóházakban is lepotyogtak a könyvek a polcokról.

A koncert végén kiderült, hogy a buli maradandó károsodást okozott a stadionban, de nem maga a szerkezet volt a hibás, hanem a focipálya alatti föld, amely részben agyagból állt, és ahogy a küzdőtéren álló 20.000 ember együtt ugrándozott, az agyag elkezdett mozogni, az pedig megmozgatta a stadion tartóoszlopait, és a ritmusos pulzálást az épület szerkezete is átvette. Ez alapból csak néhány centis kilengést eredményezett volna, ám az ugrálás és a zene pont ugyanazon a frekvencián mozgott, ami a hullámzást a hatványára emelte. A stadion lelátói nagyon közel álltak ahhoz, hogy összeomoljanak, ami akár több ezer néző halálát is okozhatta volna. A koncert után az Ullevit lezárták, és 100 új oszloppal erősítették meg.

A legkisebb elem is számít

Egy apró hiba váltotta ki Amerika történetének egyik legnagyobb hídkatasztrófáját. Az 1.600 km hosszú Ohio folyó hat államot érint, és több mint 5 millió embert lát el ívóvízzel. Ugyanakkor el is választja őket egymástól, ezért épült meg a folyót áthidaló Ezüst hír 1927-ben, amely egyedülálló metálfényezéséről kapta nevét. Az Ezüst híd egy függőhíd volt, amely nem csupán fényezése miatt volt különleges, hanem mert a szokásos sodronyzott kábelek helyett egymásba kapaszkodó, szögekkel rögzített lapos rudakat használtak függeszték gyanánt, melyek úgy festettek, mint egy különböző hosszúságú elemekből álló, gigantikus biciklilánc.

Az Ezüst hídon közel 40 éven át napi 4.000 jármű haladt át, míg nem 1967. december 15-én, mindössze egy perc alatt összeomlott. Tele volt autókkal: az omlás több mint 30 járművet rántott a mélybe 46 életet kioltva ezáltal. Mint kiderült, az egyik rúd eltört, és ezzel az egész híd kibillent az egyensúlyából. Lehet, hogy az Ezüst híd innovatív volt, de szerkezete túlontúl törésveszélyes volt, ugyanis elég volt egyetlen hibás elem ahhoz, hogy az egész összeomoljon. A függesztéshez csak egy-egy pár rudat használt, míg más hidak több párhuzamos rúdpárból épültek fel. És hogy mi okozta a rúd törését? Későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a korrózió hatására – no meg azért, mert a fém egyszerűen elfáradt – repedések jelentek meg a rúd végén, ahová másik rúdhoz rögzítő szöget verték be, és ezek a repedések egyre nagyobbak és összefüggőbbek lettek. A híd sorsát pedig az pecsételte meg, hogy az évek során meghatványozódott a közlekedés, azon a végzetes decemberi napon pedig a karácsonyi nagybevásárlás miatt dugó alakult ki rajta…

Apró hibák, a dizájn kedvéért meghozott kompromisszumok, változó korok és nem várt természeti katasztrófák, no meg az a fránya emberi tényező: ezek mind közre játszhatnak abban, hogy masszív struktúrák omoljanak össze kártyavár módjára. Róluk mesél a Hatalmas mérnöki hibák – kizárólag a Viasat Explore műsorán.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Hatalmas mérnöki hibák

Az emberek több mint 10 000 éve foglalkoznak építéssel; birtokában vagyunk a mérnöki szakértelemnek, és mégis minden évben érkeznek beszámolók a világ minden részéről építési szerencsétlenségekről. Megkeressük a tervezői csapatokat, a szemtanúkat és a szakértőkből álló csoportokat, elemezzük, mi siklott félre az egyes építési baklövések esetén, megvizsgáljuk, miért nem fedezték fel, és hogy a mérnökök hogyan próbálják korrigálni ezeket. A negyedik sorozatban több más történet között megvizsgáljuk, mi kényszerítette térdre Amerika legforgalmasabb útkereszteződéseit; felfedjük, miért volt mindig problémás a Sydneyi Operaház akusztikája; elutazunk Olaszországba is a Polcervera híd összeomlását elemezve; majd Nápolyba, hogy megvizsgáljuk, vajon a helyi geológiai adottságok okozták-e a kórház parkolójában az óriási süllyedés megjelenésért.

Kapcsolódó műsorok