Blog

Rönkkitermelés a számok tükrében

A Fuvarozás sáros hegyeken című nyolcrészes dokuszéria, melynek első epizódja május 30-án, este 8 órakor debütál a Viasat Explore műsorán, egy egymással rivalizáló testvérpárt mutat be, akik harmadik generáció óta foglalkoznak rönkszállítással a kanadai Brit Columbiában, ám különböző módszereik egymással szembe állította őket. A nagy fogás ígérete és az elemek kihívásai viszont most arra készteti őket, hogy a csatabárdot elásva összefogjanak. No, de pontosan mekkora üzlet Kanadában a rönkkitermelés? Erre keressük a választ cikkünkben.

2021 decemberében nézve a kanadai Brit Columbiában üzemel a legtöbb fakitermelő cég: összesen 1 520 bejegyzett vállalkozás, ezek alkalmazásában pedig 19 400 fő foglalkozik fafeldolgozással csak ebben a régióban. Jelenleg Kanadában van a világ harmadik legnagyobb erdősége: az ország területén összesen 347 millió hektárnyi erdő található, azaz nagyjából 37 magyarországnyi területet borítanak be a fák, ugyanakkor a fakitermelés ennek csupán 1%-át érinti.

De még ez is rengeteg. Kanada a világ második legnagyobb faanyag-exportőre: a globális piacnak 12,3%-át birtokolják. 2019-ben Kanada GDP-jéhez a fakitermelő szektor majdnem 10,5 milliárd dollárral járult hozzá.

A fakitermelő bizniszben munkát vállalni elég szép fizetéssel jár: a szektorban dolgozók éves fizetése nagyjából 55 325 kanadai dollár, forintra és havi szintre levetítve ez nagyjából 1,3 millió forintot jelent. Ugyanakkor ez számít a legveszélyesebb munkának az országban, ugyanis egy 2018-as kimutatás szerint abban az évben 11-en haltak meg és 1 324-en sérültek meg fakitermelés közben, azaz az üzletág valamennyi (48 100) alkalmazottjának 2,8%-a meghalt vagy megsérült munka közben. Egy másik összehasonlítás szerint, ami a munkabérek és annak veszélyessége közötti kapcsolatot vizsgálja, magasan a fakitermelés számít a legrosszabbul fizetett munkának Kanadában.

Így aztán még inkább felnézhetünk a Fuvarozás sáros hegyeken két hősére, Craig és Brent Labeu-ra, akik személyes nézeteltéréseiket félretéve együtt szembesülnek jéggel, hóval és a könyörtelen sárral, hogy időben lehozzák e hegyekből a nyers fát – és lehetőleg ne hagyják ott a fogukat közben.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Fuvarozás sáros hegyeken

Brit-Kolumbia magas hegységeiben hatalmas fatörzsek és a bőkezűbb fizetések hatalmas kockázatok vállalására veszik rá az embereket, és senki sem hajlandó mélyebbre merülni a sárban, mint a LeBeau testvérek, Craig és Brent, akik családjuk harmadik generációját képviselik a rönkszállítók között, nagyon különböző a stílusuk és külön dolgoznak. A kedvezőtlen időjárás és a még kedvezőtlenebb gazdasági helyzet arra kényszeríti a két testvért, hogy ássák el a csatabárdot, hogy túléljék az útépítést, a favágást és az egymásra utaltságot a világ legmeredekebb és legsárosabb hegyei között.

Kapcsolódó műsorok