Blog

Így született meg az Úttalan utak szállítói ötlete

Január 6-án, péntek 21:00-tól újra elkísérhetjük az Úttalan utak szállítóit a Visasat Explore műsorán, hogy keresztül-kasul szeljék Kanada nyugati részének leginkább embert próbáló terepét és teljesítsék a feladatukat: leszállítsanak sürgős megrendeléseket, trükkös helyeken bonyolítsanak le bontási munkákat vagy mentsék, ami menthető. Egymással is rivalizálnak, no meg az elemekkel, melyek ezen a vidéken több, mint kegyetlenek.

Matt Shewchuk fejéből pattant ki ennek a sorozatnak az ötlete, amely világszerte nagy népszerűségnek örvend, így nem meglepő, hogy a második évad is rohamtempóban születhetett meg. No, de honnan jött a széria ötlete? Shewchuk több reality-ben dolgozott rendezőként, aminek köszönhetően számos isten háta mögötti helyen megfordult, ahol aztán többször is találkozott olyan nagymenő sofőrökkel, akik képesek voltak óriási távolságokat gyorsan megtenni célponttól függetlenül azért, hogy a lehető legabszurdabb rendeléseket is teljesítsék – az egyiknek például kínai kaját kellett eljuttatnia Calgary-ból Fort St. Johnba, ami barátok között is 900 km.

Shewchuk számára nyilvánvaló volt, hogy ezeknek a sorozatoknak a népszerűsége nem csak a küldetéseken múlik, hanem a karaktereken is, no meg az ő rivalizálásukon. Az Úttalan utak szállítóinak lelkét ez a három dolog adja: a változatos kihívások, a szimpatikus és szókimondó karakterek és a torzsalkodás. De ne kínkeserves háborúskodásra gondoljunk: a különböző csapatok igazából jó kapcsolatot ápolnak egymással, csak hát mindnyájan a nagy melóra hajtanak. Shewchuk számára a hitelesség is kiemelten fontos tényező volt: senki sem hitte el volna a versengést és a kihívásokat, ha kicsit is látszik, hogy a közreműködők megjátsszák magukat. De ezek az emberek nem a színészkedésről ismertek.

A folytatásba az első évad valamennyi szereplője visszatér, hogy többek között oldtimereket mentsenek ki a gazból, pónilovakat szállítsanak le időre, lehozzanak a hegyről egy lakókocsit, sőt még egy westernfilm kellékeit is eljuttassák egyik helyről a másikra, közben pedig hol a sűrű havazás, hol áradások, hol pedig a térdig érő sár akadályozza őket – a le-lerobbanó járműparkról nem is beszélve. De hát ez van: kockázat nélkül nincs jutalom.

Előzetes

Műsor



Összefoglaló

Úttalan utak szállítói

Ideje újra bekapcsolni a biztonsági öveket! A kékgalléros sofőrök visszatérnek, és keresztül-kasul szelik át Kanada nyugati részének kíméletlen terepét. Számos nehéz feladat, hatalmas gépek és ellenségeskedés – a csapatnak a természettel és egymással is meg kell küzdeniük ahhoz, hogy vállalásaikat teljesíthessék. A sürgős, nem ritkán létfontosságú rakományok és a trükkös helyek csak nehezítik a dolgot. Vajon sikerül mindenre megoldást találniuk?

Kapcsolódó műsorok